Otthon...

...teremtés. Fejben és tettekben is. Az egynapos szobafestést követően egy hirtelen ötlettől vezérelve átrendeztettem a konyhát, ami egy lakberendezési lavinát indított el. Habár imádom a lakhelyem, a lakást, és a környezetét is, egy ideje mégsem találom itt a helyem. ÚJ dolgokra vágyom, új bútorokra, új környezetre, soha nem látott tisztaságra, saját kis zugra, olvasósarokra, vendégek fogadására alkalmas helyre. Egészen tegnapig úgy gondoltam, ezt csak egy új lakás képes megadni, emiatt türelmetlenül sürgettem ezt a lépést, ami már saját magam számára sem volt szimpatikus...

A konyha átrendezésével lehetőségek tárháza nyílt meg előttem, aludni is alig tudtam az ötleteimtől. Megvalósult az olvasó sarkom, amire annyira vágytam, lett egy kis kuckóm a konyhán belül, egy kényelmes fotellel. Mellé még odafér egy kis asztalka, vagy egy kis éjjeli szekrény is, amin a könyveimet, és egy-két szép tárgyamat tarthatok. A konyhaszekrényt felújítani nem tudom ugyan, és a laminált padlót sem tudom eltüntetni. DE a konyhai bútor fogantyúk kicserélésével egészen új benyomását fogja majd kelteni, és egy szőnyeggel szépen eltakarható a padló is, ami otthonosabbá is varázsolja azt. A székek párnáit is ideje kicserélni, amihez illeni fog egy ilyen párna a fotelben.

Ezek a tervek. A megvalósítást apró lépésekben tervezem. Ám a türelmetlen-nyugtalan érzéseim már a tervezgetéstől is csitultak...

És ma reggel, a tökéletes boldogság pillanatában (tejeskávé, croissant, Nők Lapja, Egyetem tér) rádöbbentem, NEM akarok elköltözni!!! :)

Job(b)

Jobb job...vagyis jobb munka.. Keresés. Újra. Most kicsit kiforrottabb szempontokkal.

Amióta dolgozom, akárhol is volt ez, a munkaköröm gyakorlatilag immár négy munkahely óta ugyanaz. Akármennyire is imádom a gyerekeket, és jó a közelükben lenni, segíteni is olykor-olykor, egy dolog nagyon hiányzik ebből a munkakörből. A kezdetektől fogva magányosnak érzem magam a munkámban. Emberekkel foglalkozom, ez rendben van, szeretem is a segítő szerepet. De emellett partneri, kollegiális kapcsolatokra, közösségre, együttműködésre is vágyom, egyre jobban. Hiába van most szakmabeliekből álló munkaközösség a tágabb értelemben vett munkahelyemen, a havi egyszeri találkozók nem elégítik ki ezt az egyre erősödő szükségletemet. Ezen túl a stabilitás iránti igényem is az évekkel egyre csak fokozódik. A vándorló-ingázó-alkalmazkodó életmód nem nekem való. Rövid távon ugyan a személyiségemhez illő ez, hiszen rugalmas vagyok, hosszú távon viszont eltompulok, belefáradok ebbe az életvitelbe. Ez a két szükséglet egybecseng egyébként, mindkettő arról szól, valahová tartozni szeretnék, teljes állásban, igazán. Ez a terv. A megvalósítás is zajlik, most még többnyire fejben, és Excel táblákban. De közeleg a tettek mezeje is.

Mellékesen meg kell még jegyeznem, hogy mivel a fent említett szempontjaim egyike sem függ össze szorosan sem a tevékenységgel, sem a szakmával, ezért kéretik nem meglepődni, ha véletlenül nem pszichológus munkakörben fogok elhelyezkedni :)

Nap(ok)

Ahogy megérkezett a tavaszi - nyári meleg, egész nap csak a szabadban lennék, láblógatnék, jönnék-mennék, olvasnék, nyaralnék, fürödnék. A tanévnek ebben a szakaszában már rendszerint úgy várom a nyári szünetet, ahogy a gyerekek, számolva a heteket, napokat.

A napokban máris megadatott nekem egy kis "nyári-szünet-érzés", a fent felsorolt tevékenységekkel. Volt: teraszon hintaágyban alvás, ping-pong pizsamában a kertben, grillezés, strand, szabadtéren étteremben ebédelés, és ma hangulatos reggeli a belvárosban egy teraszon, a napsütésben. Csupa-csupa boldogságot hoznak ezek a korai nyári napsugarak...

Jövő-kép

A munkatársaimmal arról beszélgettünk a tegnapi közös sörözésen (az idei elsőn!), hogy kinek mi az álma, mivel foglalkozna, ha nem segítő szakmája lenne. Kicsit elkalandoztak a témák közben, én végül nem osztottam meg velük. Pedig olyan jól kitaláltam:

- gasztroblogger leszek
- ételeket fogok fotózni
- kincseket vadászok az ételfotózáshoz
- hangulatos kávézót nyitok...
- olvasósarokkal és játszósarokkal
- pár egyszerű étellel, aminek a receptje a gasztroblogomból származik
- hétvégenként gyerek kézműves programokkal

























































Valami ilyesmi. Néhány részlet még nincs jól kidolgozva, de az már tisztán látszik, hogy az ÉTEL központi szerepet játszik a jövő-képemben.

Életmód - második felvonás

 
Az életmód váltás első szakaszát egész sikeresnek értékelem. Van már kikapcsolódás, munka utáni feltöltődés. Bár arra is rá kellett jönnöm, hogy sokszor nem a munkából fakadó érzelmi teher tesz hisztissé, hanem az ÉHSÉG. Ha éhes vagyok, leesik a vércukrom, ideges leszek, nyafogok, és kapkodok. Ez az egyik oka az életmód váltás újabb fejezetének. A másik az, hogy hétvégén újra mérlegre álltam, és nem tetszett az eredmény...Hiába sportolok heti minimum kétszer (de volt olyan hét is, hogy négyszer!) már egy hónapja, sajnos nem csökkent a súlyom egy dekával sem. Nem úszom meg diéta nélkül, na. A terv az, hogy radikálisan csökkentem a szénhidrát fogyasztásomat. A legfontosabb szabály, hogy nincs útközben bekapott péksütemény, fel kell készülni a váratlan éhségre is, egészséges harapnivalóval.

Csütörtök van, és eddig sikeres a megvalósítás:
- minden nap főztem, volt, hogy kétszer is
- szinte egész nap távol voltam itthonról, és nem haltam éhen
- még csak hisztis éhség sem állt elő, csak ma (graham lisztből készült sós, sajtos keksz után...)
- nem kívánom a kenyeret, és a péksüteményt sem
- az édesség sem hiányzik igazán (de már kinéztem néhány alternatív édesség receptet)
- persze a megvalósítás első napján kaptam egy meglepetés piskóta tallért egy klienstől, amit nem utasíthattam vissza, de nagy önkontrollal fogyasztottam kettőt, a többit inkább csak néztem :)

Vidék vs. nagyváros

A napokban Veresegyházon jártunk vendégségben. Sétáltunk egy nagyot (amitől amúgy izomlázam is lett, főként a babakocsi lejtőn felfelé tolós résztől, és a hatkilós baba emelgetéstől), megszemléltük a szebbnél szebb, és eladóbbnál eladóbb házak sorát. Szívtuk a friss levegőt a gyönyörű napsütésben, élveztük a csendet, csodáltuk a kilátást a környékbeli hegyekre. És közben feléledt bennem az évek óta folyó, eldöntetlen belső vitám, melyik is áll hozzám közelebb, a vidék, vagy a nagyváros?

Az évek alatt nem csak gondolati szinten próbáltam eldönteni az eldönthetetlent, már ki is próbáltam mindkét életformát, a vidékit, és a fővárosit is. Ennek ellenére a válaszom még mindig nincs meg igazán. Imádok a nagyvárosban élni. Imádom a nyüzsgést, a mozgalmas életmódot, hogy gyalogtávolságra van piac, kedvenc ázsia bolt, háziorvos, fogorvos, fitness terem, antikvárium, szép sétálóutcák, park, Duna, rendelő (munkahely), kávézók, éttermek, leveses bár, kreatív boltok, barátnők...Ezek együtt, és külön-külön is folyamatosan örömet szereznek nekem!

A vidéki életmód számomra a lecsendesülésről szól. Valószínűleg épp ez hiányzik még ahhoz, hogy erős vágyat érezzek a radikális lakóhely változtatásra. Persze nem volt az olyan régen, hogy nem a nagyvárosban éltem, élénken emlékszem arra, hogy egy év után mennyire hiányoltam mindazt, amit ma naponta élvezek a belvárosban. Ezért nem tudnék még elszakadni ettől. Vidéken csak rokonok, és barátok közelségében tudom elképzelni az életem. És persze egy másik életszakaszban, amikor már saját babakocsi tologatnék a lejtőn...:)

Látom én, hogy most a nagyváros a nyertes, a kulcs talán a másik életszakaszban van. De tegnap komolyan elgondolkodtam a veresegyházi életen. És ma megnéztem, van-e ott pilates óra (van!).

Gasztro vágyak

Imádok főzni. Új ételeket kipróbálni is (nem csak készíteni, enni is). Az új ételekhez való bevásárlást különösen kedvelem, nézegetni a piacon a különlegességeket, elképzelni, mi is készülhet belőle. Végül általában egy-egy blogot veszek alapul, ami alapján elkészítem az újdonságot. Ám az az igazság, nem vagyok olyan ügyes, mint szeretném, gyakran előfordul, hogy az elképzelt új étel nem lesz olyan szép és jó, mint a képeken. Nagyon befolyásolható vagyok. Ha egy ételről szép képeket látok, azt képzelem, biztos finom is. Pedig ha néha elképzelném azt is, hogy az összetevők egyvelegéből milyen íz születik - és hogy az ízlene-e nekem, megkímélhetném magam néhány kudarctól...

Nagyon szeretnék gasztroblogger lenni. Sajnos nem tudok profin fényképezni, és tálalni sem. És új ételeket kitalálni sem. Vannak viszont szép porcelán tálkáim, tányéraim, csecsebecséim. Amiből még-még-még többet szeretnék. Egyébként már évekkel ezelőtt is időnként azzal a jelmondattal vettem meg egy-egy ilyen konyhai tárgyat, hogy ha majd gasztroblogom lesz, jól mutat majd a képeken :) Amihez már csak egy gasztroblog, a fotózási tudomány, és a belevaló ételek hiányoznak.

Ezek a vágyak. A valóság pedig, hogy itt áll két darab csicsóka a konyhámban, és fogalmam sincs, mit kezdjek vele...