Kimerültség

|
Ez az első évem pszichológusként.

Ahogy közeledik a tanév vége - és a számomra is jól megérdemelt nyári szünet - egyre inkább érzem magamon, mennyire elfáradt ebben az egy évben testem-lelkem.
A szakdolgozatomat a kiégésről írtam - talán nem véletlen.

Nagyon tudok lelkesedni. Rettenetesen vártam, hogy a diploma után végre pszichológusként kezdjek dolgozni. Szinte fájt tavaly nyáron, amikor bébiszitterként dolgoztam egy hónapot...Imádnivaló egészséges ikrekre vigyáztam, de minden nap eszembe jutott a szakmám, amiben már annyira, de annyira vágytam a kihívásokra. Óriási szerencsém volt, vidéken három munkahelyet is megkaptam egymás után - ami nem kis dolog abban a régióban, ahol alig-alig akad munkalehetőség...

A kihívások csak jöttek-jöttek a tanévben. És mostanság kezdtem el gondolkodni azon, vajon tudtam-e segíteni bárkinek is...

Ebben a szakmában a sikerélmény fogalma teljesen átértékelődött bennem, azt hiszem megtanultam apró dolgoknak is örülni:

- annak, ha a mindig lefelé néző kliensem végre rám nézett
- annak, ha egy kezdetben ellenálló gyerek szívesebben jött hozzám
- annak, ha nem lógtak el a gyerekek a csoportos foglalkozásról
- annak, ha egy-egy osztályfőnöki óra után megkerestek a kamaszok a problémájukkal
- annak, amikor egy morcosabb tanár az értekezleten hangosan dicsérte a munkámat a főnökeim előtt, és már minden héten elengedi hozzám az órájáról az egyik gyereket

Az ilyen örömök persze nem jöttek maguktól, KERESNI kellett őket.
Mint lelkes kezdő, mindezek ellenére vágyom látványos sikerekre is.
Szerencsére ilyenből is van egy kevés - amikor egy-egy zavaró tünet enyhült, majd el is tűnt.

Ehhez a témához tartozik az is, hogy szeretném magam egy kicsit más területen is kipróbálni - persze a szakmához kapcsolódóan. Három munkahelyen ugyanazt csinálni (más gyerekekkel - de lényegében ugyanazt) kezdőként jó tapasztalatszerzési lehetőség, hosszútávon viszont fárasztó, és unalmas is lehet.

Így a nyár kihívása számomra, hogy megtaláljam azt a lehetőséget, ami némileg elmozdít erről a síkról... És persze fel is kell töltenem magam kikapcsolódásilag is...Ez is elmaradt valahogy...

1 megjegyzés:

Szilvi írta...

Most készülök összegezni az éves iskolapszichológusi munkámat egy készülő tanulmánykötetbe, meg amúgy magamnak is. A kimerültséged dacára egy nagyon lelkes poszt született, jó példát mutatsz az apró örömök és sikerek kiemelésével más segítő szakmákban dolgozó kollégáidnak. Köszönjük, Reni!