Új...

...év, új lendület.
Hihetetlen, mennyire működik ez nálam.
Még csak három munkanap telt el az idei évben.
Máris megtettem (számomra) nagy lépéseket:

- lezártam 4, azaz négy (!) esetet
- időpontot kértem a főnökömtől, és négyszemközt beszélgettem vele
- időpontot kértem az egyik igazgatónőtől az iskolában, és konzultáltam vele a munkámról
- és terveket szövögetek, hogyan tegyem változatossá és élvezetessé a munkámat az elkövetkező 22,5 hétben...

...látszólag nem nagy dolgok.
De az előtörténet és önmagam ismeretében igenis azok.

Az igazsághoz hozzátartozik...

...hogy nem csak pozitív élmények érnek ám a munkám során.

Ma például:

- az egyik lány nagyon elkésett, elfelejtette a megbeszélt időpontunkat, és emiatt már nem tudtam fogadni...

- egy nyolcadikos nagyfiú úgy tűnik, kéthetente kér csak belőlem...Eddig kéthetente szimplán eltűnt. Amikor ezt szóba hoztam, hogy legalább szóljon nekem, ha valami sürgős-fontos miatt nem tud jönni, akkor egy elég gyenge kifogással jött...Persze elengedtem. Nehogy már utáljon.

- az elsős kislány azt mondta ma nekem: "Unalmas itt lenni." Hát nem esett túl jól, no. Azt is elmondta, az a baj, hogy nem lehet számítógépezni. Ja, bocsi.
(Na jó, tíz perccel később már úgy mosolygott és nevetgélt, hogy nem is akart elmenni.)

Minden jó, ha a vége jó. :)

Első hétfő

Hát elkezdődött.

Helyszín: általános iskola.
Egy olyan elsős kislány nagymamájával beszélgettem, akit egy éve elhagyott az édesanyja. A beszélgetés után együtt mentünk be az első osztály tantermébe.
Egy kislány azonnal elő is pattant a kérdésével felém:
" Te vagy a B. anyukája???"
" Nem." - mondom kissé zavartan.
" Hát akkor ki vagy?"
" A pszichológus."
" Akkor majd megyek hozzád. Anyukám azt mondta, be fog iratni."

#

Helyszín: ugyanaz az általános iskola.
Kliens: nyolcadikos fiú.
Fiú: Önnek mi a kedvenc étele? Melyik édességet szereti?
Én: A túró rudit például... (mondom értetlenkedve)
Fiú: Én a gumicukrot szeretem. A haribót. Azt a békásat.
...
Az óra végén.
Fiú: Ön szereti a meglepetéseket?
Én: Igen... (szintén értetlenkedve)
Fiú: És ha Ön kap valamilyen meglepetést, tegyük fel egy páciensétől, akkor azt szokta viszonozni???

:)

Szívmelengető...

...érzés visszajelzést kapni olyan embertől, akit alig ismerek.
Az egyetemen voltak közös óráink. Ő most kismama, és meghirdették az állását. Amire én is jelentkeztem. Az interjúról korábban írtam, ami rendkívül jó hangulatú beszélgetés volt.

A levél:

"Szia Reni!

Csak azért írok,hogy elmondjam, hogy bár legvégül nem rád esett a vezetőség választása, de szeretném, ha tudnád, hogy nagyon picin múlott! Gyakorlatilag te és egy másik leányzó maradtatok a kalapban, és nagyon nehéz volt a döntés! Komoly őrlődésekre adott okott, hogy választani kellett köztetek, és igaziból csak az döntött, hogy annak, akit végül választottak, volt módszerspecifikus képzettsége (integratív). Azért döntött ez, mert az interjútok alapján nem tudtak volna dönteni, így hát döntöttek az "adatok". Még azt is el kell mondanom, hogy az interjún rendkívül meggyőző voltál, őszinte és hiteles, és mindenkit levettél a lábáról! Biztos vagyok benne, hogy ilyen kvalitásokkal és kisugárzással hamarosan sikerrel fogsz járni - ha csak nem már sikerrel is jártál azóta :))
Fel a fejjel, csak ugyanígy tovább és további sok sikert, megérdemled!!
Sok puszi, és jó nyarat!!:) "

Ballagás...

...kicsit másképp.

Vendégként általános iskolai ballagáson most voltam először. Ebben a minőségben pedig pláne. Választanom kellett, és végül a mellékállásom iskolája mellett döntöttem. Volt ott ugyanis egy lány, aki szóban ugyan, de meghívott a ballagására. És mivel ez a lány különösen kedves nekem, elmentem. Vittem neki egy szál virágot is. És két osztálytársának, akik szintén megfordultak nálam. Bevallom, kicsit zavarban voltam. Nem találtam a helyem a pedagógusok és a ballagók rokonainak gyűrűjében. A pedagógusok nem szoktak virágot vinni (legalábbis én senkinél sem láttam). Rokon pedig mégsem vagyok...

Túllendülve a kezdeti nehézségeken, izgatottan vártam a találkozást a lánnyal. Megérte elmenni és várni. Ezt a lányt igen ritkán láttam mosolyogni a tanév során. Úgy igazán szívből pedig szinte soha. A virágot ugyan csak a legeslegvégén volt alkalmam átadni. De arra a pillanatra, amikor meglátott a tömegben, és elmosolyodott, sokáig emlékezni fogok. Igazán szép pillanat volt.

Túl szentimentális vagyok... De azt hiszem nem csak virágot adtam ma neki. Hanem azt az élményt, hogy valaki elfogadja, megérti őt. Minden hibája és nyűgje ellenére.

A ballagók lufikat kaptak búcsúzóul.
Amiket az ünnepség végén elengedtek az égbe.
...
Számomra is búcsúzás és elengedés ez az alkalom.
El kell engednem őket. A "gyerekeimet".

Az ünnepség pedig számomra így zárult:
"Csókolom pszicho-néni!" :)

Hogyan nevezzelek?

Sokféleképpen neveztek a tanévben a gyerekek.

Például:
- Reni néni
- Renáta néni
- Teri néni (?)
- Tanárnéni
- Óvónéni
- Pszichológus néni
- (egyik kedvenc az egyik kedvenctől) "Pszicho-néni"

Végeredmény: minden névre hallgatok :)

Reakciók...

...sportos viseletre

Ma - szokásomtól eltérően - sportcipőben mentem dolgozni az iskolába. Általában a sportosan elegáns vonalat képviselem: blúz, farmer, magassarkú. Ma a magassarkút leváltottam tornacipőre, a kényelem és a rossz idő jegyében.


Az alábbi reakciók érkeztek:
1. Tanárnéni, milyen sportosan öltözött ma!
2. Tanárnéni, majdnem letegeztem, azt hittem egy kislány áll itt...
3. Tanárnéni maga olyan szép! Eljön velem diszkóba?
4. Csókolom! De csinos ma!
5. Tanárnéni szép. (tábla-felirat)
6. Tanárnéni, megölelhetem?
7. Tanárnéni, megkérhetem a kezét???

Úgy tűnik, népszerűségem töretlen :))))

Kimerültség

Ez az első évem pszichológusként.

Ahogy közeledik a tanév vége - és a számomra is jól megérdemelt nyári szünet - egyre inkább érzem magamon, mennyire elfáradt ebben az egy évben testem-lelkem.
A szakdolgozatomat a kiégésről írtam - talán nem véletlen.

Nagyon tudok lelkesedni. Rettenetesen vártam, hogy a diploma után végre pszichológusként kezdjek dolgozni. Szinte fájt tavaly nyáron, amikor bébiszitterként dolgoztam egy hónapot...Imádnivaló egészséges ikrekre vigyáztam, de minden nap eszembe jutott a szakmám, amiben már annyira, de annyira vágytam a kihívásokra. Óriási szerencsém volt, vidéken három munkahelyet is megkaptam egymás után - ami nem kis dolog abban a régióban, ahol alig-alig akad munkalehetőség...

A kihívások csak jöttek-jöttek a tanévben. És mostanság kezdtem el gondolkodni azon, vajon tudtam-e segíteni bárkinek is...

Ebben a szakmában a sikerélmény fogalma teljesen átértékelődött bennem, azt hiszem megtanultam apró dolgoknak is örülni:

- annak, ha a mindig lefelé néző kliensem végre rám nézett
- annak, ha egy kezdetben ellenálló gyerek szívesebben jött hozzám
- annak, ha nem lógtak el a gyerekek a csoportos foglalkozásról
- annak, ha egy-egy osztályfőnöki óra után megkerestek a kamaszok a problémájukkal
- annak, amikor egy morcosabb tanár az értekezleten hangosan dicsérte a munkámat a főnökeim előtt, és már minden héten elengedi hozzám az órájáról az egyik gyereket

Az ilyen örömök persze nem jöttek maguktól, KERESNI kellett őket.
Mint lelkes kezdő, mindezek ellenére vágyom látványos sikerekre is.
Szerencsére ilyenből is van egy kevés - amikor egy-egy zavaró tünet enyhült, majd el is tűnt.

Ehhez a témához tartozik az is, hogy szeretném magam egy kicsit más területen is kipróbálni - persze a szakmához kapcsolódóan. Három munkahelyen ugyanazt csinálni (más gyerekekkel - de lényegében ugyanazt) kezdőként jó tapasztalatszerzési lehetőség, hosszútávon viszont fárasztó, és unalmas is lehet.

Így a nyár kihívása számomra, hogy megtaláljam azt a lehetőséget, ami némileg elmozdít erről a síkról... És persze fel is kell töltenem magam kikapcsolódásilag is...Ez is elmaradt valahogy...

Határok

Sosem gondoltam volna, hogy kezdő pszichológusként az egyik legnagyobb kihívást az fogja jelenteni, hogy kijelöljem szakmám, illetve kompetenciám határvonalait... Mi az, ami belefér, mi az, amit már nem vállalhatok el, meddig terjed a szaktudásom? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel bennem szinte hétről hétre.

Nézzük, mi is az, amit eddig nem vállaltam el:
- értelmi fogyatékos gyerekek terápiáját illetve szókincsének fejlesztését (?! -tanári kérés volt)
- pedagógus kollégák magánjellegű terápiáját
- hozzám járó gyermek szülőjének magánjellegű terápiáját
- gazdasági irodán dolgozó "kolléga" magánjellegű terápiáját
- óvodás gyerekek egyéni terápiáját az óvodában - a szülő minimális együttműködése illetve bármiféle eszköz nélkül
- igazságügyi pszichológiai vélemény megfogalmazását (igazat mond-e a gyermek?)

A dolog aktualitása pedig:
Ma egy pedagógus keresett meg msn-en. A következő beszélgetés zajlott le:
Ő: Hm...tanárokat nem vállalsz kezelésre? Elég nehéz ügy lennék, és kemény pénzeket kérnél gondolom.
Én: Ilyet is vállalok, persze nem pénzért, mert ez iskolapszichológusi feladat.
Ő: Ifjú vagy és bohó :) Semmit se tegyél ingyen, mert olyan csóró leszel, mint én.
Én: Ha tanítással összefüggő a megbeszélnivalód, kitalálhatunk egy időpontot...
Ő: Nem egészen... :) Semmi köze. Hagyjuk. Ne haragudj.