Jövő-kép

A munkatársaimmal arról beszélgettünk a tegnapi közös sörözésen (az idei elsőn!), hogy kinek mi az álma, mivel foglalkozna, ha nem segítő szakmája lenne. Kicsit elkalandoztak a témák közben, én végül nem osztottam meg velük. Pedig olyan jól kitaláltam:

- gasztroblogger leszek
- ételeket fogok fotózni
- kincseket vadászok az ételfotózáshoz
- hangulatos kávézót nyitok...
- olvasósarokkal és játszósarokkal
- pár egyszerű étellel, aminek a receptje a gasztroblogomból származik
- hétvégenként gyerek kézműves programokkal

























































Valami ilyesmi. Néhány részlet még nincs jól kidolgozva, de az már tisztán látszik, hogy az ÉTEL központi szerepet játszik a jövő-képemben.

Gasztro vágyak

Imádok főzni. Új ételeket kipróbálni is (nem csak készíteni, enni is). Az új ételekhez való bevásárlást különösen kedvelem, nézegetni a piacon a különlegességeket, elképzelni, mi is készülhet belőle. Végül általában egy-egy blogot veszek alapul, ami alapján elkészítem az újdonságot. Ám az az igazság, nem vagyok olyan ügyes, mint szeretném, gyakran előfordul, hogy az elképzelt új étel nem lesz olyan szép és jó, mint a képeken. Nagyon befolyásolható vagyok. Ha egy ételről szép képeket látok, azt képzelem, biztos finom is. Pedig ha néha elképzelném azt is, hogy az összetevők egyvelegéből milyen íz születik - és hogy az ízlene-e nekem, megkímélhetném magam néhány kudarctól...

Nagyon szeretnék gasztroblogger lenni. Sajnos nem tudok profin fényképezni, és tálalni sem. És új ételeket kitalálni sem. Vannak viszont szép porcelán tálkáim, tányéraim, csecsebecséim. Amiből még-még-még többet szeretnék. Egyébként már évekkel ezelőtt is időnként azzal a jelmondattal vettem meg egy-egy ilyen konyhai tárgyat, hogy ha majd gasztroblogom lesz, jól mutat majd a képeken :) Amihez már csak egy gasztroblog, a fotózási tudomány, és a belevaló ételek hiányoznak.

Ezek a vágyak. A valóság pedig, hogy itt áll két darab csicsóka a konyhámban, és fogalmam sincs, mit kezdjek vele...

Vidéki élet

Ez a hétvége a kikapcsolódásról szól, vidéki tempóban.

Itt a reggel hajnalban kezdődik. Reggel 8 órára mentem a helyi fodrászhoz, és volt, akinek már befestették a haját előttem!! A fodrásznál töltött röpke 3 óra alatt jöttek-mentek a vendégek, akiktől a közös ismerőseinkről, a helyi óvodáról, iskoláról, farsangról, tanárokról kaptam naprakész információkat. Csak úgy elrepült az idő, végig beszélgettünk közben.

A következő programpont ebéd DÉLBEN -húsleves anya módra, és kakaós kalács. A folytatás egy - épp kismama - barátnő meglátogatása a szomszéd kisvárosban. A mai nap egy kellemes gyulai termálfürdőzéssel zárul.  Ilyen a vidéki mozgalmas élet.

Vasárnapi város

Vasárnap különösen imádom a várost.
Imádom ahogy:
- a nap tükröződik a Dunában
- az utcák csendesek
- autókat alig-alig látni
- az emberek vagy gyereket, vagy kutyát sétáltatnak
- a járókelők nyugodtan andalognak
- a hétnek ezen a napján még én is le tudok lassítani.

A vasárnapi Budapest nagyon kikapcsol. Igazi feltöltődés ez. Barátnővel való hangulatos reggelivel megspékelve az egyik kedvenc belvárosi kávézóban már-már luxus érzést nyújt.

Amint tudatosan keresni kezdtem az aktív kikapcsolódást, máris többet találtam, mint az elmúlt hónapban összesen. Ezen a héten sok-sok kellemes élmény ért, társasággal, és egyedül is. A hét mérlege: három (!!!!) edzés (két pilates, egy bodyart), egy saját készítésű hajpánt + ihlet a továbbfejlesztéshez, séta a napfényes városban, társasjáték, babázás (igazi, de "kölcsön" gyerekkel), kávézó, három és fél órás barátnős beszélgetés, és egy hatalmas adag hagymás rostélyos...
 

Kikapcs.

Az elmúlt héten jártam koncerten, színházban, piacon, művészeti vásáron, és gyerekvigyázóban.
Gyakoroltam a pszichológia szabadidőben való elfelejtését.

Kikapcs.1.: Koncert
Habár a koncert szuper volt, a zene istenijó, és a hangulat is, a kikapcsolódásom csupán 70%.
A maradék harminc százalékban az aznapi csodajó munkanapomon örömködtem. (A csodajó nem ironikusan értendő ám! Tényleg jó nap volt.)
Arról nem is beszélve, hogy a koncert utáni barátnős lelkizős beszélgetésben mennyire voltam pszichológus szerepben...Maradjunk annyiban, hogy (sajnos) nagyon.

Kikapcs.2.: Színház
Habár a színdarab szuper volt, látványos, magával ragadó, a kikapcsolódási szintem talán a 60%-ot közelíti. Az idő további negyven százalékában azon morfondíroztam, vajon a színészpalánták számára tartanak-e önismereti foglalkozásokat a képzésükben. Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy én tartom nekik az önismeretet. Egy-két gyakorlatot is kitaláltam.
Ja és a színházban is örültem az aznapi munkanapomnak.

Kikapcs.3.: Piac
95%!!!! Teljesen belefeledkeztem a piaci forgatagba, ízek, illatok, jajj. Imádtam!

Kikapcs.4.: Művészeti vásár
Kb.90%-ban felejtettem a munkát. Közben picit nyomasztott, hogy előadást kellene készítenem, és készülnöm a jövő heti óráimra. Azon is gondolkodtam, mihez is fogom a munkába felvenni a vásárolt (helyett: a készítőtől ajándékba kapott, innen is köszönöm FércJutka!) csodaszép kitűzőmet. Annyira feldobott ez a gesztus, hogy hazáig mosolyogtam :)

Kikapcs.5.: Bébiszitter-Reni
Kikapcsolódásom elérte a 100%-ot. Imádtam minden velük töltött percet.
De jó lenne ezt sűrűbben. (Pedig! itt lehetett volna a legnagyobb inger a pszichológus-Renit elővenni, lévén ők is gyerekek, mint a klienseim...De nem.)

Mit nézel?

Én például az épületeket.

Az utóbbi hetekben egy icipicit elfáradok az emberekkel végzett munkám során.
Hazafelé általában - a nagyvárosi létből fakadóan - még mindig emberekkel vagyok körülvéve.

Kitaláltam egy játékot.
Utazás közben nem az embereket fogom nézni.
Hanem mondjuk a cipőjüket.
Az nem jó, mert akkor mindig lógatni fogom az orromat.
És akkor azt hiszik, mindig szomorú vagyok.
És akkor azt hiszem, szomorú leszek.

Legyenek az épületek.
Első körben 2 másodpercig tartott.
Aztán egy villamosmegállóig bírtam.
Aztán hazaértem.
Aztán másnap metróra szálltam.
Aztán ott nem volt épület.
Aztán hirdetéseket néztem.
Aztán jelentkezni akartam újságíró képzésre.
Aztán szép kabátot szerettem volna venni.
Aztán lakásbiztosítást csak azért nem akartam kötni, mert nincsen lakásom hozzá.

Azt hiszem ezt még gyakorolnom kell.