Élet(mód)

|
Ahogy fogalmazgattam magamban az idei év első bejegyzését, gyorsan visszaolvastam a tavalyi utolsót is. Meglepően hasonló dilemma zajlott bennem akkor is, most is. Végül ez a dilemma vezetett el a blog folytatásához. Megérett bennem a változtatás igénye, ami főként az életmódomat, szokásaimat, szerepeimet érinti. Személyes életembe egyre nagyobb intenzitással léptek be szakmai dilemmáim, elakadásaim, ami egyre csak rombolta a hétköznapjaimat. Most jött el az ideje egy új életmód bevezetésének, aminek a szárnypróbálgatásait itt fogom dokumentálni.

A változás területei:

1. SPORT

Ma megvettem életem első fitness bérletét. Rögtön kéthavit. A célom megtalálni azt a mozgást, ami igazán örömet okoz nekem, amivel levezetem a napi feszültségemet, ami kikapcsol. És amit rendszeresen, és szívesen (!!!) végzek. A kéthavi bérlet nagy előnye, hogy bármilyen órára felhasználható, így két hónap alatt bízom benne, hogy megtalálom az Én Sportom. Ma este nyolckor kezdem pilates órával. És még a "port de bras" is esélyesnek tűnik:










2. ALKOTÁS

A sport mellett olyan alkotó hobbira is szükségem van, ami feltölt, amibe belemerülhetek az itthon töltött időmben. Az írás is fontos önkifejezés számomra (innen a blog ötlete, és folytatása, amihez ezáltal találtam vissza). Emellett vágyom olyan alkotásra is, ami kézügyességet, kreativitást igényel, és valami szép születik belőle. Mint például ez itt:












Szeretnék gyöngyöt fűzni, kötni, horgolni, vágni, ragasztani, varrni, lakberendezkedni, lakást szépíteni. Ennek a formáit próbálgatom, és keresgélem most.

3. SZABADIDŐ

Ez a terület arról szól, hogy a szabadidő valóban SZABAD idő legyen számomra. Megtanulom letenni a munkát esténként, annak minden érzelmi terhével. Intenzív napok után beiktatok valamilyen rítust, szokást, amivel szakmai szerepemből ügyesen átlépek a magánéleti szerepembe. Ehhez olyan dolgokat teszek, ami csak nekem JÓ! Na de hogy mi a jó nekem, az jó kérdés, nem? (Természetesen ez a pont szorosan összefügg az előző kettővel, mégis más egy kicsit.)

Folyamatos keresés az életem. Ami izgalmas kihívás is ám!

0 megjegyzés: