Mit nézel?

Én például az épületeket.

Az utóbbi hetekben egy icipicit elfáradok az emberekkel végzett munkám során.
Hazafelé általában - a nagyvárosi létből fakadóan - még mindig emberekkel vagyok körülvéve.

Kitaláltam egy játékot.
Utazás közben nem az embereket fogom nézni.
Hanem mondjuk a cipőjüket.
Az nem jó, mert akkor mindig lógatni fogom az orromat.
És akkor azt hiszik, mindig szomorú vagyok.
És akkor azt hiszem, szomorú leszek.

Legyenek az épületek.
Első körben 2 másodpercig tartott.
Aztán egy villamosmegállóig bírtam.
Aztán hazaértem.
Aztán másnap metróra szálltam.
Aztán ott nem volt épület.
Aztán hirdetéseket néztem.
Aztán jelentkezni akartam újságíró képzésre.
Aztán szép kabátot szerettem volna venni.
Aztán lakásbiztosítást csak azért nem akartam kötni, mert nincsen lakásom hozzá.

Azt hiszem ezt még gyakorolnom kell.

Hízelgő

Elsős lányok között meneteltem kerek kettő percet.

"Szép a hajad!"
"Szép a sálad."
"Szép a ruhád."
"Szép fehér a fogad."
"Minden szép rajtad."

Tudnak hízelegni. :)

Újra itt van...

..a konyhatündér énem!!! Éljen!
Ma reggel-délben-és este is sütöttem-főztem.
- rántottát
- karfiollevest
- piskótát csokis gabonagolyókkal
- sonkás-paradicsomos-bazsalikomos-mustáros melegszendvicset

A tegnapi nap tanulságai...

- ha szokatlan időpontban jelenek meg egy iskolában, hogy munkát végezzek- ez még nem jelenti azt, hogy mindenki örülni fog nekem

- ha huszonnégy gyerekkel beszélgetnék egyszerre - az sem biztos, hogy engem meghallanak, az pedig még kevésbé biztos, hogy egymást meghallják

- ha egy szülő sírva érkezik meg, és nincs nálam zsebkendő, hogy felajánljam, az felettébb kellemetlen tud lenni

- ha a villamoson ücsörögve és bambulva egy idős női hangot hallok, nem biztos, hogy az a legjobb, ha felugrok, hogy átadjam a helyem - elképzelhető, hogy csak a bérletem felmutatását kérik

- na és, amiből a legtöbbet tanultam: ha a szájunkkal felfújt lufit elengedjük, az nem az Égbe fog szállni...de a kívánságainkat attól még teljesítheti :)

Második hétfő

Egy rendkívül nagy életbölcselettel rendelkező öt éves óvodás kislány kérdései (zárójelben a válaszokkal) hozzám:
- Van gyereked? (Nincs.)
- Még élnek a szüleid? Öregek? Akkor voltak fiatalok, amikor gyerek voltál? (Igen.)
- Van családod? Ki a családod? Hogy hívják őket?
- Mikor lesz férjed? (AZT ÉN IS SZERETNÉM TUDNI!)
- Mikor kezdesz el férjet keresni? (!! :) ??)
- Nem akarsz még terhes lenni? (Hm...szóhoz sem jutok meglepetésemben.)
- Akarsz gyereket szülni? (Persze, hogy akarok.) De azt ki is kell nyomni a puncidból... :)
- Voltál már templomban? (Igen.) Mikor? (Régen.)
- Mikor fogsz elvinni gyereket? Mert a pszichológusok elviszik a gyerekeket beszélgetni, és játszani.
- Te még főiskolára jársz? (Nem.)
- Miért nem óvónéni lettél? (Mert nem tudok énekelni.) (A Boci-boci tarka eléneklése után engedélyezte számomra az óvónői pályát.)
- Mit jelent az, hogy "eltaknyolt"? (amit egy óvónéni mondott egy kisfiúról) - Ez egy csúnya szó. "Nem kedves az az óvónéni. Én ilyet soha sem mondanék. Soha de soha sem jutna eszembe, hogy ilyet mondjak. A fiúk szoktak ilyen csúnyákat mondani, és csinálni...de a Jóisten majd megveri őket."

És ez nem az egész beszélgetésünk volt.

A világ legrosszabb...

...kérdései a "Mi lett volna, ha ..." kezdetűek.

Ezúton ünnepélyesen megfogadom, hogy a fent említett kérdőmondatokat a közeljövőben kerülni fogom. Amennyiben valamilyen módon mégis megszegném ezt a szabályt, bárki megetethet egy kis kén-dioxid tartalmú fogsor alakú eper ízű gumicukorral, amit a "Mi lett volna, ha..." kérdések miatti elkeseredésemben vásároltam vigasztalásul.

Pont.

Első hétfő

Hát elkezdődött.

Helyszín: általános iskola.
Egy olyan elsős kislány nagymamájával beszélgettem, akit egy éve elhagyott az édesanyja. A beszélgetés után együtt mentünk be az első osztály tantermébe.
Egy kislány azonnal elő is pattant a kérdésével felém:
" Te vagy a B. anyukája???"
" Nem." - mondom kissé zavartan.
" Hát akkor ki vagy?"
" A pszichológus."
" Akkor majd megyek hozzád. Anyukám azt mondta, be fog iratni."

#

Helyszín: ugyanaz az általános iskola.
Kliens: nyolcadikos fiú.
Fiú: Önnek mi a kedvenc étele? Melyik édességet szereti?
Én: A túró rudit például... (mondom értetlenkedve)
Fiú: Én a gumicukrot szeretem. A haribót. Azt a békásat.
...
Az óra végén.
Fiú: Ön szereti a meglepetéseket?
Én: Igen... (szintén értetlenkedve)
Fiú: És ha Ön kap valamilyen meglepetést, tegyük fel egy páciensétől, akkor azt szokta viszonozni???

:)